2021.10.05-08. között iskolánk 7.-8. évfolyamos tanulói közül 20-an a Határtalanul pályázatnak köszönhetően (ED42 A só útján-HAT-19-01-0749) Erdélyben – „A Só útján” töltöttek négy napot.
Az erdélyi körutazás első állomása Kalotaszeg központja, Bánffyhunyad volt, melyet olyan méltán híres települések megismerése követett, mint Torda, Székelyudvarhely, Csíksomlyó, Segesvár és Déva vára.
20 tanulónkkal kirándultunk továbbá a Medve-tóhoz, és jártuk végig a csíki medence híres Só útját, gazdagítva földrajzi és természettudományos ismereteiket. De nemcsak a csíki medencét jártuk végig, hanem a gyergyói havasok lebilincselően szép tájait is : a Békás-szorost és a Gyilkos-tavat is.
Megtapasztalhatták a székely vendégszeretet, megkóstolhatták a jellegzetes erdélyi ízeket , szokásokat. Megismerkedhettek az ízes székely nyelvvel , legendáival és meséivel kiválóan tájékozott idegenvezetőinknek köszönhetően. S persze izgulhattak, hogy ne találkozzanak medvékkel, melyeknek lépten-nyomon láthattuk jeleit. Széleskörű képet kaptak Erdélyről és annak nevezetességeiről.
A négy napról a gyerekek naplót vezettek, képekkel , videókkal illusztrálva. Ezeket a beszámolókat olvashatjátok a következő napokban.
Négy feledhetetlen, csodálatos napot töltöttek Erdélyben, életre szóló élményekkel gazdagodva jöttek haza.
ELSŐ NAP
Erdélyben jártunk a „Só útján”- Útinapló
2021.10.05.
A „Só útja” elnevezésű erdélyi kiránduláson 20 tanulóval vettünk részt. Október 5-én reggel 7 órakor indultunk, és Ártándnál léptük át a határt. Először a Király-hágónál, Erdély kapujában álltunk meg. Csodálatos látvány tárult elénk, minden gyereket elbűvölt. Kolozsvárra nem tudtunk bemenni a kialakult járványhelyzet miatt.
A következő állomásunk Bánffyhunyad volt, a kalotaszegi régió központja, ahol megnéztük a 13. századból származó gótikus stílusú református templomot. Ennek a templomnak a különlegessége a fakazettás mennyezete, amit részben a 16. századi segesvári Felvinci mester, részben pedig a 18. században tevékenykedő Umling Lőrinc készített. A Református Templomkertben fölavatott s a magyar Szent Koronát mintázó Millenniumi Emlékmű . A tiszteletes úr meséje felkeltette a gyerekek érdeklődését, bevonta őket abba. Külön öröm volt számunkra, hogy az utóbbi időszakban zajló felújítás után mi lehettünk az első látogatók.
A bánffyhunyadi romák cifra palotái szintén a környék nevezetességei közé tartoznak, a gyerekek közül még senki nem látott ilyet.
Ezen a napon mentünk el a tordai sóbányába. Itt hosszabb időt töltöttünk, hiszen sok volt a látnivaló, az idegenvezetőnk pedig rengeteg érdekességet mesélt. A tordai sóbánya a világ leglátványosabb ember alakította föld alatti területe és egyben a leghíresebb turisztikai látványosságok egyike. Volt ott óriáskerék, csónakázó, bowling pálya is… A bányát egy különleges természeti környezetben teremtették meg úgy, hogy beleástak a sóba, amely az évszázadokon keresztül a térséget beborító tenger elpárolgása után rakódott le. Ma a tordai sóbányából származó só 60 évre elegendő sómennyiséget tudna biztosítani az egész bolygó számára, s az idegenvezetőtől megtudtuk, hogy Magyarország az egyik legnagyobb felvásárlója a sónak. A tárnából felszínre vezető alagút II. József császárról kapta a nevét.
A sóbányában kaptak a gyerekek egy kis szabad időt, amikor kedvükre kipróbálhatták a bánya nyújtotta szórakozási lehetőségeket.
A túra végén buszra szálltunk, és elindultunk Székelyszentlélekre, a szállásunkra. Itt finom vacsorával vártak bennünket. Mindenkinek nagyon ízlett az erdélyi csorba leves húsgombóccal és puliszkával.
Itt ismerkedtünk meg a további napok idegenvezetőjével, aki nagyon sokat segített nekünk az elkövetkező napokban. A szállásunk kényelmes volt, talán az okozott némi problémát, hogy távol volt a Becsali panzió főépületétől étkezésekkor , ill. két házat kaptunk, így a gyerekekre nehezebb volt figyelni.
MÁSODIK NAP
Folytatódik erdélyi útinaplónk…
ERDÉLY- A „Só útja”
2021.10.06.
Ez a nap sem kínált kevesebb érdekességet, mint a korábbi. A finom reggeli után buszra szálltunk, és irány Szováta! Először sétáltunk egy kicsit a városban, miközben idegenvezetőnktől sok érdekes információt kaptunk. Eljutottunk a Medve-tóhoz, ami hivatalosan is a világ legnagyobb heliotermikus tava, s körbe is sétáltuk. Megfigyelték a gyerekek a tó élővilágát, a környék növényzetét. Megtudtuk, hogy a Maros megye „koronaékszerének” nevezett fürdőt sokan keresik fel nőgyógyászati és meddőségi problémák kezelési céljából, de reumatikus bajok esetén is kedvező hatású. A baj csak az volt, hogy nem nyáron jöttünk, mert akkor fürödni is lehetett volna. A körút végén kaptak a gyerekek egy kis szabad időt.
A következő állomásunk Parajd volt. Itt nem mentünk le a sóbányába, helyette a Só-szorosba látogattunk el. Ez tulajdonképpen egy tanösvény, melynek körbejárása nem kevés energiánkba került, de tanulóink nagyszerűen állták a sarat, mindenki felért a legmagasabb pontra is. A túra végén meg is szaporáztuk lépteinket, mert itt-ott medvenyomokat fedeztünk fel. De szerencsésen kiértünk! Ez a kis kaland elindította a gyerekek fantáziáját, sokat kérdeztek Iza nénitől is. Megismerkedtek a só különböző formáival: sókarfiol, karrok, drapériák , sóbarlangok,sárfolyások. A gyerekek megtanulták,hogy a sókarr időjárás előrejelzésként is működik, hiszen besötétülnek az eső érkezése előtt kb. fél órával, a légnedvességet magukba szívják. A szép idő közeledtével fokozatosan kifehérednek. Izgalmas és érdekes program volt.
Elsétáltunk az autóbuszhoz, majd elindultunk Korondra, ahol az iparművészeti értékekkel ismerkedtek meg a tanulóink. Közben számos székelykaput is megnéztünk.
Ezután ellátogattunk Farkaslakára, ahol Tamási Áron sírjánál helyeztünk el egy koszorút. Elénekeltük a székelyek himnuszát. Nagyon megható volt! Mivel a tananyagban még nem járunk itt, előzetesen beszéltünk Tamási Áronról, a gyerekek kutató munkát végeztek s ráhangolódásként megnéztük Tamási Áron Ábel a rengetegben c. művéből készült filmet.
Még előttünk állt egy izgalmas program: Székelyudvarhely. Itt megnéztük a 2004-ben felavatott Emlékezés Parkját, tizenhárom mondahős, történelmi személy és kiemelkedő erdélyi művész mellszobrával, Orbán Balázs szobrát, a Vasszékelyt és egyéb nevezetességeket. Szejkefürdő Székelyudvarhelytől 4 kilométerre van, elmentünk ide is, ahol megcsodáltuk a székelykapukat, amelyek közül az elsőt Orbán Balázs készítette, s ő maga is itt nyugszik. Az itt található borvíz –forrás kénes vizét is megkóstolhatták a legbátrabbak.
A napot a szálláson daltanulással zártuk, felkészülve a másnapi Csíksomlyói látogatásra.
Folytatódik erdélyi útinaplónk…
ERDÉLY- A Só útja
2021.10.07.
A kirándulásunk harmadik napja is igen eseménydúsnak és élményekkel telinek ígérkezett, hiszen a gyerekek által már nagyon várt Csíksomlyó és a gyergyói medence látványosságai vártak ránk.
Reggeli után korán indultunk a busszal, hiszen sok száz kilométert kellett ezen a napon megtenni. Izabella, az erdélyi idegenvezetőnk, előző este már sok-sok érdekességet mesélt a gyerekeknek felcsigázva az érdeklődésüket.
Csíksomlyóra érkezésünk után először felmásztunk azon a nyaktörő útvonalon, amit az ide búcsúba érkező sok ezer zarándok évente megtesz. Megcsodáltuk a Kissomlyó és a Nagysomlyó közötti nyereg, a pünkösdi búcsú helyszínét és az itt található kis kápolnát. Csak ezután sétáltunk le a csíksomlyói kegytemplom és rendházhoz. Útban lefelé megálltunk megkóstolni a Barátok Feredőjénél a méltán híres borvizet. Ez már a gyerekeknek is jobban ízlett, mint a szejkefürdői.
Az idegenvezetőnk elmondta, hogyan illik viselkedni a kegytemplomban, de nagyon büszkék voltunk diákjainkra,hiszen a hely méltóságának adózva, meghatódva mormolt el mindenki egy imát a Boldogasszony szobor lábánál.
A következő úti cél a Békás – szoros volt, de útközben nem hagyhattuk ki,hogy kortyoljunk egy jót a Maros forrásának kristálytiszta vizéből.
Lebilincselő látvány fogadott minket amikor megérkeztünk a gyergyói havasok hatalmas fenyvesei közé. Pongrác tetőn fogcsikorgató hidegben fogyasztottuk el az ebédet s indultunk ezután a Békás-szoros és a Gyilkos-tó felé.
Mielőtt a tóhoz mentünk volna előbb végigjártuk a Békás-patak majd 5 km hosszú szurdokvölgyét. A szorost uraló Oltár-kő(1154m) árnyékában számos korondi kézművest láttunk a portékáját árusítani.
Az idegenvezetőnk Iza sok-sok székely mesével , legendával ismertetett meg bennünket de a legjobban a Gyilkos-tó legendája ragadt meg a diákok képzeletében. A tó 1837-ben keletkezett egy közeli hegyről lecsúszó törmelék következtében és északon a Kis-Cohárd (1344 m) sziklája magasodik fölé, amihez a legenda kapcsolódik.
Nekünk ízes székely tájszólásban így mesélte a gyergyószentmiklósi Iza: „Valamikor élt itt egy csodálatosan szép lány, Fazekas Eszter. Haja fekete volt, szeme szürkészöld, mint a Szármány oldalán nőtt ezüstfenyő. Alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Eszter egyszer elment a gyergyószentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, aki házat is tudott ezermesterkedni, meg szekeret faragni. Ahogy szemük összevillant – és mert a szerelem hirtelen jön és szíven üt, mint a villám – nyomban meg is szerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé, és megkérte, hogy legyen a mátkája. Esküvőre azonban nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány csak várta, várta. Esténként agyagkorsójával kiment a csobogóhoz, és ott sóvárgott hosszú félórákon át a szerelmese után. Még a hegyeknek is meglágyult a szíve a lány sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől.
Történt azonban, hogy egyik vasárnap délután meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Azon nyomban nyergébe emelte, és vágtatott vele, mint szélvész a Kis Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol palotája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte a lánynak, gyémántos palotát akart építeni neki, csakhogy megszeresse.
De Eszternek nem kellett sem a kincs, sem a gyémántos palota, csak a régi mátkája. Azt várta vissza, amikor felkelt a nap, akkor is, amikor behunyta szemét a világ. Feldühödött a zsivány, és erőnek erejével akarta kényszeríteni Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák, és hatalmas záporral, mennydörgéssel válaszoltak, majd megindultak lefelé a völgybe, iszonyatos földindulással, maguk alá temettek mindent – a lányt is, a zsiványt is.
Így keletkezett a Gyilkos-tó, amely – ha napsütésben belenézel – szürkészöld, mint Eszter szeme.”
Beesteledett mire visszatértünk a szállásunkra, ahol vendéglátóink újfent nagyon finom vacsorával vártak bennünket.
Mivel ez volt a szálláson töltött utolsó éjszakánk , a gyerekek bár nagyon fáradtak voltak az egész napos túrázástól összecsomagoltak,hogy reggel időben tudjunk indulni Fehéregyházra és Segesvárra.
Erdélyi útinaplónk utolsó fejezete…
ERDÉLY- A Só útja
2021.10.08.
Elérkezett a négy napos székelyföldi tartózkodásunk utolsó napja, s bizony szomorúak voltunk, hogy magunk mögött hagyjuk a csodás Erdélyt.
Sajnos az utolsó napi tervezett programjainkat módosítanunk kellett, mivel a romló romániai koronavírusos járvány miatt nem engedtek be minket Vajdahunyad és Déva vára területére(vörös övezetekké váltak). Távolról azért megnéztük magos Déva várát, csak nem sikerült feljutnunk a csúcsára.
Az új úti célunk a Segesvártól keletre, vele összeépülve, a Nagy-Küküllő bal partján fekvő Maros megyei Fehéregyháza lett .
Idegenvezetőnk mesélt Fehéregyháza 1848-49-es szabadságharcban játszott szerepéről. 1849. július 31-én itt állt fel Bem József főserege , ahol Petőfi Sándor is harcolt. Ez volt a segesvári ütközet, aminek végén az oroszok bekerítették a magyarokat és kb. 400 magyar honvéd elesett és 900 pedig fogságba esett. Egyes beszámolók szerint Petőfi Sándort menekülés közben a Héjjasfalva felé vezető úton, itt az Ispánkút közelében szúrták le.
Az 1969-ben átadott Petőfi-emlékmű közvetlenül az országút mellett áll, s bizony elég zajosra sikerült a felvétel, amikor a gyerekek elszavalták a Nemzeti dalt a költő emlékének adózva, de mivel Petőfi iskolánk névadója , mindenképp tiszteletünket akartuk tenni itt.
A következő állomásunk a Fehéregyházától alig 11km-re fekvő gyönyörű szász város, Segesvár volt. A gyerekek feladatokat kaptak, melyek segítségével felfedezhették a történelmi városrészt. A vár egykori 14 tornyából 9 még most is áll, a hatalmas óratoronnyal együtt. Mindegyik torony a védelmére kijelölt céh nevét viseli. A borbélyok, a lakatosok, takácsok és a kádárok tornyai már nem léteznek, de a cégérek felkutatásával a diákok képet kaphattak a középkori szakmákról.
Az eredetileg 1642-ben épült és diákok ezrei által koptatott fedett Diáklépcsőt közösen másztuk meg. 178 fokot számoltunk meg , miközben a vár főterétől a várhegyre jutottunk, ahol a helyi középiskola diákjainak számára éppen véget ért a tanítás.
Segesvárt elhagyva elbúcsúztunk idegenvezetőnktől és Magyarország felé vettük az irányt. A határ előtt még rövid időre megálltunk „Biharország” fővárosában, Nagyváradon, s megfogadtuk,hogy amint lehetőség nyílik rá újra visszajövünk, hiszen annyi érdekesség és látnivaló van még.
Négy feledhetetlen, csodálatos napot töltöttünk Erdélyben, életre szóló élményekkel gazdagodva jöttünk haza.
